Lost in paradise

(.cs): A blogozás közben éreztük, hogy bár iszonyatosan fáradtak vagyunk ez az az éjszaka, amit alatt kipiálhatjuk Chiang Mai-t. Az ok sajnos nagyon egyszerű: a következő éjt követő hajnali háromkor indul a buszunk tovább…

Fogtunk egy tuk-tukot, megalkudtunk egy 10perces városnézésben, aminek a végén elvileg a party központban kell majd lennünk. Kedves sofőrünk túlteljesítette igéretét… Kb 20 perc tuk-tukozás után a szerintünk az átlagosnál közvetlenebb lányok körbeállták a tuk-tukot és nagyon kellett a lélekjelenlétünk, hogy megértssük a sofőrrel, hogy mi a party alatt mást értettünk.
Megfordul és bevitt minket az éjszakai bazárba.

Nyüzsög a város éjjel. Mindenfelé árusok és turisták. Szerencsére elszoktunk ott fent északon a turistáktól, de végülis nem annyira zavarnak. Pörgünk mi is, órákat, szemüvegeket, sapkát és csak az ég tudja még mit próbálnak ránksózni, de álljuk a sarat. Közben Chang barátunkba is belefutunk rendszeresen.

Szerencsére bekesseli a google maps a térképet, így könnyedén navigálunk a városban. Nem messze a szállásunktól aztán valahogy belefutunk az igazi bulinegyedbe is. Letolunk egy banános csokis palacsintaszerűséget, és megint Chang… A forgatag magával ragad minket, de szerencsénkre egyszerre kitalálunk egy nyugisabb utcácskára, ahol a pihentető lábmasszázs ígérete várt.

Megalkudtunk, de kellett a zsebem alján ragadt kéteurós is, mert a bathból épp kifogytunk. Nem emlékszem mennyi időre volt szükség pontosan, de az biztos, hogy egy percen belül el is aludtunk a masszázs alatt. Engem még könnyebben, de Z.-t alig lehet felébreszteni az egy órás program végén.

Ekkor olyan hajnal kettő lehet, nehezen, de megegyezünk Z.-vel: Nem hoztunk táskát magunkal, így azt nem is érdemes keresni nálunk.
A mély álmunkból felkelve, a talpunkat nem is érezvén, nem nagyon tudjuk felidézni merre is lehetett a szálloda és a telefon is lemerült... Kérdezősködtünk, mutogattuk a szobakulcsot, és valahogy hazakeveredtünk. Z. azonnal eldől és alszik, de én már annyira fáradt vagyok, hogy nem jön álom a szememre, pedig tudom, hogy 7:30-kor kelünk, hisz vár ránk a one-day trek a Doi Inthanon nemzeti parkban.

Talán ez volt eddig az egyik legütősebb éjszakánk.